Folyamatos a készletfeltöltés. Ahogy kihajtanak a növényeink, útrakelhetnek.

Dianthus cruentus - vérszínű szegfű

Cikkszám: 
ve1211
Dianthus cruentus - vérszínű szegfű
A neve már önmagában is beszédes, ha egy kicsit „lefordítjuk” a latin botanikai nyelvet.
A Dianthus nemzetségnév a görög dios (isten) és anthos (virág) szavakból áll össze. Jelentése nagyjából: „az istenek virága”.
A szegfűk már az ókorban is kedvelt dísznövények voltak, ezért kapták ezt a kissé ünnepélyes nevet.
A cruentus latin melléknév, amelynek jelentése „véres”, „vérrel színezett”, „vérvörös”. A botanikai névadásban ez általában nagyon mély, sötét vörös árnyalatra utal.
A Balkán és Kis-Ázsia füves, száraz lejtőiről érkezett hozzánk.
40–60 cm magas, karcsú habitusú évelő, amelynek nyár elején megjelenő, sűrű, fejecskeszerű virágzata mély vérpiros színben ragyog.
A keskeny, kékeszöld, örökzöld levélzet egész évben szép szerkezetet ad a növénynek.
Igazi szárazságtűrő karakter: napos fekvésben, jó vízáteresztő – akár meszes – talajban fejlődik a legszebben.
Könnyen nevelhető faj, amely kedvező körülmények között magról is szívesen megjelenik a kertben.
Természetes hangulatú ültetésekben különösen jól működik. Társítható pl. Stipa, Festuca, Salvia...:)) hú, nagyon lehet.

Virágzási idő: VI - VIII.
Teljes magasság (cm): 50
Lombmagasság (cm): 30
Tőtávolság (cm): 35
Darab / m2: 6
Szín:
piros
Nincs raktáron
2 790 Ft
Hasonló termékek
Betöltés...
Részletek

Konténer méret
D14 kertészeti konténer
Útmutató az ültetéshez
Konténeres, műanyag cserepes kiszerelésű évelő növények egész évben telepíthetők, megfelelő öntözés mellett. (Kivéve a téli időszakban, tartós nappali és éjszakai fagyok esetén.)

Az évelő növények döntő többsége késő ősszel visszahúzódik és a tavaszi kihajtásig lombtalan állapotban van. A legtöbb esetben kora tavasszal az évelő növény nem látszik a cserépben, rügyei épp hajtásnak indulnak a föld alatt.
Az évelő növények magassága ennek megfelelően havonta változik. Az évelő növények virágzási ideje változó, a virágzást követően az elvirágzott részeket a szakszerű gondozás részeként eltávolítjuk, így magasságuk kisebb lesz.

Az általunk forgalmazott évelő saját szaporítású dísznövények, ill. szakmailag elismert magyar termesztők növényei.
FELIR számunk: AB4302415
Webáruház készítés
Belépés
Elfelejtett jelszó
Betöltés...
Kategóriák